Ez a recept azért érdekes, mert részben a sütőben kell elkészíteni, a piritós csillagok pedig biztosan elnyerik majd a gyerekek tetszését.
Hozzávalók:
- 60 ml olíva olaj
- 1 hagyma finomra aprítva
- 1 kg paradicsom meghámozva és durván felaprítva
- 3 gerezd fokhagyma
- 1 ek cukor
- só, bors
- 600 ml csirke alaplé
- 100 g betű tészta
- 2-3 szelet pirítós
1. Melegítsük elő a sütőt 200 fokra.
2. Az olajon egy serpenyőben pirítsuk meg a hagymát, míg meg nem puhul (kb. 10perc).
3. Keverjük hozzá a paradicsomot, fokhagymát, cukrot és sózzuk, borsozzuk.
4. Öntsük egy tűzálló tálba és fedetlenül süssük kb. 20 percig.
5. Hagyjuk kicsit lehűlni, majd turmixoljuk simára, ha túl sűrű a massza hozzáönthetünk kevés csirkelevest.
6. Öntsük lábasba, keverjük hozzá az összes csirkelevest, forraljuk fel és főzzük benne utasítás szerinti ideig a tésztát (kb. 10 percig).
7. Tálaláskor a pirítósból vágjunk ki csillagokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése